Alfaparf oktató- és bemutatófodrászai

Viola-DóraViola Dóra

Az oktatóstúdió szakmai vezetője, Alfaparf Top Team tag, oktató- és bemutatófodrász

Az oktatóstúdió szakmai vezetője, kinek precizitását németországi neveltetése, stílusát pedig az egyévnyi Los Angeles-i világlátás bővítette. 2002 áprilisában nyitotta meg szalonját Budapest belvárosában, majd nem sokkal később csatlakozott a Teamhez. Számtalan bemutatón és továbbképzésen bizonyította tehetségét, és vezetett be mindenkit a hajépítés rejtelmeibe. Kitartó munkájának köszönhetően 2009-re vált életképessé az Alfaparf szalontréneri hálózata, amivel az Oktatóstúdió mellett egy olyan továbbképzési- és találkozási pont született a fodrászok és oktatóink
közt, ami eddig nem volt lehetséges.

Molnár-JoliMolnár Joli

Az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza

A Top Team alapító tagja, tengernyi nemzetközi és hazai továbbképzéssel háta mögött, melyeknek egyrészről hallgatója, másrészről előadója volt. Szalonmunkáiban hordhatóvá teszi a legújabb vágási- és festési technikákat, hogy a megszokott mellett mindig valami teljesen újjal is elő tudjon rukkolni vendégei számára. Precizitása színpadon innen és túl is megnyerő, vagány vágásainak, mesebeli kontyainak és romantikus frizuráinak kontrasztja pedig megfelelő repertoárt kínál művészetéből, amit a bemutatók mellett a mindennapokban is sorra alkalmaz.

Dröszler-LászlóDröszler László

Az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza

A csapat egyik legszínesebb tagja, 1996-ban csatlakozott a Top Team-hez. A színpadon showman, igazi egyéniség, munkájában a végtelen romantika, a lágyabb vonalvezetés az uralkodó. Általában hosszabb hajú modellekkel dolgozik, ezzel is a nőiséget magasztalva, fittyet hányva a nem egyszer aktuális férfias nők trendjére. A szombathelyi Dr’öszler hajlabor tulajdonosa.

Kökény-FerencKökény Ferenc

Aranykoszorús fodrászmester, a szakmunkás- és mestervizsga bizottság elnöke

Az aranykoszorús fodrászmester igen meggyőző pályafutását életműdíja mutatja, ami szalonmunkája, önálló versenyei mellett országos és világversenyekre való felkészítéseit, illetve versenybizottsági munkáját is méltatja. Díjai, érmei, a szakmában eltöltött ötven éve, ennek megannyi öröme és sikerélménye felsorolhatatlan. Az 1975-1989 közötti, magyar férfiválogatottnál eltöltött vezetőtrénersége, melynek keretében több Világbajnokságon és Európa Bajnokságon is igen előkelő helyezéseket értek el versenyzői, mindenképpen kiemelendő. Örömmel tölt el minket, hogy munkáját valamikori Top Team csapattagként és jelenleg is a Hair-Line Kft. oktatóstúdió trénereként közvetlenül figyelemmel kísérhetjük.

Kustos-LászlóKustos László

Az Alfaparf oktató- és bemutatófodrásza

Munkájával bebizonyította, hogy kapcsolatok nélkül, pusztán a tehetség révén milyen szakmai sikereket lehet elérni, ráadásul ilyen gyorsan. 13 éve végzett fodrászként, azóta csak ez a szakma létezik számára, ebből nem enged. Az extrémebb vágások, színek és fazonok pezsdítik igazán. A szakmai továbbképzések kulcsfontosságúak számára, ezért is szereti igazán az oktatásokat – mind tartani, mind látogatni.

Kemon oktató és bemutatófodrászai, szaktanácsadói

Fátrai-KrisztinaFátrai Krisztina

Ezüstkoszorús fodrászmester, diplomás szakoktató, a magyarországi Kemon művészeti vezetője

Szenvedélye a fodrászat, a nők vérbeli nőkké, a férfiak pedig domináns férfiakká változnak munkái nyomán. 2007-tôl a magyarországi Kemon művészeti vezetője, aki nem kisebb rendezvényekre nyert fellépői meghívást, mint a londoni Salon International és a Kemon jóvoltából Riminiben rendezett Kemon Days, ahol már három alkalommal csodálhatták munkáit a nemzetközi hajstylistok. Európa kifutói mellett természetesen hajkölteményeit a hazai nagyszínpadokon és az oktatóstúdióban testközelből is láthatják a magyar fodrászok. Továbbképzés gyanánt oktató DVD-k garmadával és legújabb frizurakönyvével áll a fodrászok elé, ahol a tökéletes munkához kellő technikák és apró trükkök is megmutatkoznak. Telt házas bemutatói, sikeres kollekciói lenyűgözőek, nem hiába figyelt fel rá a nemzetközi fodrászszakma is.

Siklósi-MónikaSiklósi Mónika

Fodrászmester, Kemon szaktanácsadó

A pécsi Barbakán Szépségszalon tulajdonosa fodrász-borbély családból származik, mely mesterség relikviái nemcsak megjelennek, de kitüntetett helyet is kapnak üzletében és életében egyaránt. A tárgyi dolgok mellett munkájában is erősen jelen vannak a tradíciók: a tisztelet és a folytonos tanulás nála szinte családi hagyomány. 1993-ban végzett fodrászként, majd 1995-ben mestervizsgázott. Kemon szaktanácsadói tevékenységét megelőzően elsőként az Actyva termékcsalád elemeit kezdte használni, majd miután azokat megismerte és megszerette, minden másban is áttért a Kemon termékekre. A 2009-es Beauty Forum-on már fellépő fodrászként találkozhattunk vele a Kemon standján. Oktatóstúdióbeli képzéseit idén ősszel kezdi.

Némethné-Csanádi-IlonaNémethné Csanádi Ilona

Kemon szaktanácsadó, Pest megyei területi képviselő

Ilona 1988-ban kereskedelmi szakközépiskolában végzett, majd 1990-ben a fodrásziskolát is sikerrel befejezte: fodrász lett. Mindig is e két szakma ötvözésére vágyott, de ez eleinte nem igazán volt megvalósítható: előbb fodrászként, majd területi képviselőként tevékenykedett. Tavaly szerződött le a Hair-Line Kft-vel, előbb Pest megyei területi képviselő lett, majd a Kemon szaktanácsadói csapatának tagja. Ezzel most egy régi vágya valósult meg: a fodrászat és a kereskedelem is mindennapjai része.

Drucza-AndrásDrucza András

Kemon szaktanácsadó

Nagyon hamar megtanultam,hogy az egyik legfontosabb teendőm fodrászként az, hogy folyamatosan képezzem magam. Így megtarthatom a vendégkörömet, és újabb kliensekre is szert tehetek, hiszen szélesedik a szakmai látóköröm, tapasztalatom. Az elmúlt években, amióta a Kemon szaktanácsadói csapatába tartozom, még fontosabbá váltak számomra a képzések. Az itthon és külföldön tanultakat megoszthatom a többi fodrásszal, tapasztalatot cserélhetek velük és ezzel közösen erősíthetjük a szakmánk színvonalát.

Sipeki-NikolettaSipeki Nikoletta

Fodrászmester, Kemon szaktanácsadó

A divatos frizura elkészítése számomra a mindennapokban is kihívást jelent, ha jól akarom csinálni. Vendégeim elégedettsége nekem is örömet okoz, jó érzés, hogy szebbé, csinosabbá tehetem a hajukat és ezzel együtt teljes megjelenésüket. A különböző színváltoztatásokkal és a haj formázásával szabadjára engedhetem a fantáziámat, szárnyalhat a kreativitásom. A Kemon márkát megismerve sok új tapasztalatot gyűjtöttem, melyekkel másoknak is
segítséget szeretnék nyújtani, hogy minél sikeresebbek legyenek saját szalonjukban. A Kemon termékeivel vendégeimnek széles körű szolgáltatást tudok nyújtani, miközben hajuk és fejbőrük egészségét is védem.

Az Alfaparf szalontrénerei

Lehoczki-NóraLehoczki Nóra

2000-ben végzett fodrászként, majd még abban az évben elkezdett dolgozni Pécelen egy bérelt üzlethelyiségben. 2006-ban mestervizsgázott, a felkészülésben mestere, Nagy Bertalanné is sokat segített. 2007-tôl Charlie angyalává vált, a névválasztást egy új helyiség bérlete ihlette. A továbbképzéseket, szakmai bemutatókat nagyon fontosnak tartja, oktatásival országszerte találkozhattunk.

Abonyi-EmíliaAbonyi Emília

A szombathelyi Emília Szépségszalon tulajdonosa 16 éve végzett fodrászként, azóta rendszeres látogatója a fod-rászati továbbképzéseknek és hajhosszabbító kurzusoknak, aminek olyannyira specialistájává vált, hogy az ország minden pontjáról felkeresik munkájáért. Még csupán két évet töltött versenyzôként, még-is sorra dobogós helyen végez, legutóbb pedig egy világbajnoki címet könyvelhetett el. Nagy példaképének Fátrai Krisztinát tartja, akinek haladó szintû hajvágó és kontyfésülési szemináriumait is mind elvégezte.

Fehérné-Németh-NoémiFehérné Németh Noémi

A szegedi Sztár Szépségszalonban dolgozó Noémi 1991-ben végzett fodrászként, majd Rikk Ágnes növendékeként a sminkelés fortélyait is kitanulta, hogy vendégeit komplett szépítéssel fogadhassa szalonjában. Az Alfaparf-fal való együttmûködés új színt hozott életébe, oktatásai során a tapasztalatszerzés mellett ô maga is rengeteget tanul.

Szabó-ValériaSzabó Valéria

Önképzés, újdonságok elsajátítása, majd mindezek átadása a tanulóknak. Valéria számára ezek a sikeres szakmai fejlôdés alappillérei. Azért, hogy még tökéletesebben végezhesse az ismeretek átadását, egy pedagógiai tanfolyamot is elvégzett, miután 2006-ban sikeresen mestervizsgázott.

Sziklainé-Bán-HajnalkaSziklainé Bán Hajnalka

A pécsi Hajnalfény Szépségszalon tulajdonosa, aki a kontykészítést mesterfokon ûzi, habár gyermekei születése elôtt még nem is álmodott ilyen karrierrôl. Mindig is a kereskedelem érdekelte, abban való jártasságával pedig üzletvezetésében is találkozhatunk. Hazai és nemzetközi továbbképzések, oktatások, bemutatók, esküvô kiállítások: Hajninak mind bemutató-, mind nézelôdô fodrászként ott a helye.

Némethné-IldikóNémethné Ildikó

1984-ben végzett fodrászként, majd 1987-ben mestervizsgázott. A szakma alapjait Korbéni Ági fodrászmesternél tanulta. Már tanuló korában is fontosnak tartotta a szakmai fejlôdést. Nagy öröm számára, hogy mára saját tudása alapján eljutott oda, hogy színpadon szerepel és másokat képez. Ez mindig is nagyon érdekelte és célkitûzései között szerepelt. A tanítás számára nemcsak a fodrászok oktatásában merül ki, tanulókkal is foglalkozik, felkészít és vizsgáztat. Nincsenek preferenciái, számára a szakma csak mindennel együtt kerek. Legyen szó kontyfésülésrôl, hajvágásról, festésrôl, vagy egyéb vegyi munkáról, bármivel szívesen foglalkozik.

Munkácsi-Lászlóné-ZsuzsannaMunkácsi Lászlóné Zsuzsanna

A nôi fodrászválogatott egykori csapatvezetôje 1975-ben szakmunkásvizsgázott, majd 1990-ben mestervizsgát szerzett
és megnyitotta saját fodrászszalonját. Munkája során felismerte és hamar át is vette a divatszakma folyamatos lüktetését, ami egyben az újdonságok folyamatos megismerését jelentette számára. Belevetette magát a hajgyógyászat rejtelmeibe, ami olyannyira megtetszett neki, hogy jelenleg trichológusként is dolgozik. Az oktatások és szalonmunka mellett a szakmai vizsgáztatást szereti: a szintvizsgabizottság és a mestervizsga-bizottság elnökeként is tevékenykedik.

Váradi-Györgyné-KatalinVáradi Györgyné Katalin

A kazincbarcikai Kata Szépségszalon tulajdonosa 1986-ban végzett fodrászként, majd 1995-ben mestervizsgázott. Munkájának szerelmese, aki a szalonfeladatok mellett immáron 13 éve a versenyzésben találta meg az igazi kihívásokat. Számtalan alkalommal lépett már nemzetközi és hazai versenyeken a pástra, és bizonyította rátermettségét.

Hair-Line termékoldalak
Jaguár TC melegolló weboldal Jaguar TC melegolló weboldal
NaYo ammóniamentes hajfesték weboldal NaYo ammóniamentes hajfesték weboldal
UOMO weboldal UOMO weboldal
Hair-Line Club hétvége
mg_3022 mg_3186 mg_3233 mg_3097

Alfaparf weboldal

Kemon weboldal

Yellow Hair weboldal

Jaguar Solingen weboldal

Ilcsi weboldal

Hair-Line Club

Hair-Line Kft. elérhetőség
    Mintabolt:

1072 Budapest,
Klauzál tér 15.
Tel.: 06-1/322-3964
Fax: 06-1/322-7212

    Központ:

2045 Törökbálint,
Jázmin utca 1.
Tel.: 06-23/332-126
Fax: 06-23/332-280
E-mail: info@alfaparf.hu

    Oktatóstúdió:

1071 Budapest, Dob utca 51.
(Akácfa utca sarok)
Tel.: 06-1/342-2993
E-mail: studio@hairline.hu

    Oktatóstúdió vezetője:

Szigethy Zsuzsanna
Tel.: 06-30/336-3695

    Térkép - Google Map: